Boglárka és a három medve

Egyszer volt, hol nem volt, az erdő közepén állt egy kicsi faház. Három medve lakott benne. Volt egy hatalmas nagy Apa Medve, egy közepes Anya Medve és egy icipici Kis Medve. Egy reggel Anya Medve kását főzött reggelire. De a kása még nagyon forró volt, nem lehetett megenni. – Menjünk sétálni az erdőbe – mondta Apa Medve –, amíg a kása kihűl. A három medve hát elindult, és az ajtót csak egy icipicit hagyták nyitva.

Nem sokkal később egy kislány sétált arra az erdőn át. A haja olyan aranyszínű és göndör volt, mint a napsugár, ezért mindenki Boglárkának hívta. Meglátta a kis házat, és azt is meglátta, hogy nyitva az ajtó. – Haló? – kiáltotta. Senki sem felelt. Boglárka kíváncsi kislány volt, és éhes is, ezért óvatosan, lábujjhegyen belopakodott. Az asztalon pedig három tál kása várta.

Megkóstolta a kását a hatalmas nagy tálból. – Jaj! Ez a kása túl forró! – Megkóstolta a kását a közepes tálból. – Brrr! Ez a kása túl hideg! – Aztán megkóstolta a kását az icipici tálból. – Mmm! Ez a kása pont jó! – És jó étvággyal megette az egészet, az utolsó kanálnyi falatig.

Boglárka ezután három széket pillantott meg. Leült a hatalmas nagy székre. – Ez a szék túl kemény! – Leült a közepes székre. – Ez a szék túl puha! – Aztán leült az icipici székre. – Ez a szék pont jó! – De ficánkolt, topogott, fészkelődött, és reccs! Az icipici szék darabokra tört, Boglárka pedig bumm! – leesett a földre.

Boglárka most már nagyon álmos volt. Felment az emeletre, és három ágyat talált. Lefeküdt a hatalmas nagy ágyra. – Ez az ágy túl magas! – Lefeküdt a közepes ágyra. – Ez az ágy túl alacsony! – Aztán lefeküdt az icipici ágyra. – Ez az ágy pont jó! – Magára húzta a foltvarrott takarót, és egy szempillantás alatt mélyen elaludt.

Hamarosan hazaértek a medvék. – Valaki megette az én kásámat! – mondta Apa Medve a hatalmas, mély hangján. – Valaki megette az én kásámat! – mondta Anya Medve a közepes hangján. – Valaki megette az ÉN kásámat! – mondta Kis Medve az icipici, vékony hangján. – És mind megette! – Aztán meglátták a székeket. – És valaki ült az én székemen – kiáltotta Kis Medve –, és összetörte!

Felmentek a lépcsőn. – Valaki feküdt az én ágyamon – mondta Apa Medve. – Valaki feküdt az én ágyamon – mondta Anya Medve. – Valaki feküdt az ÉN ágyamon – csipogta Kis Medve –, és még most is ott van! – Boglárka kinyitotta a szemét. Három medve nézett le rá! Kiugrott az ágyból. – Jaj! Nagyon sajnálom! – kiáltotta. – Megettem a kását, és összetörtem a széket. Nem lett volna szabad kérdezés nélkül bejönnöm a házatokba.

A medvék egymásra néztek. – Hát – mondta Anya Medve kedvesen –, nagyon helytelen volt kérdezés nélkül bejönni. De köszönjük, hogy bocsánatot kértél. – Boglárka segített Apa Medvének megjavítani az icipici széket, Anya Medve pedig új kását főzött, pont jó langyosat, mindenkinek. Aztán Boglárka hazaszaladt az anyukájához, és mindent elmesélt neki. Attól kezdve mindig kopogott, és mindig megkérdezte előbb. Néha pedig visszament meglátogatni Kis Medvét, és együtt játszottak az erdőben. Jó éjszakát!