A pásztorfiú és a farkas

Volt egyszer egy fiú, Nikónak hívták, és a falu juhaira vigyázott. Minden reggel felterelte őket a zöld domboldalra, minden este pedig hazavezette őket. A juhok csendesen legeltek. A felhők lustán úszkáltak az égen. Niko pedig fújta a kis furulyáját. A napok nagyon-nagyon csendesen teltek. – Itt fent soha semmi nem történik – sóhajtott Niko. – Úgy unatkozom!

Egy napon Nikónak támadt egy ötlete. Egy csintalan ötlete. Fellépett egy sziklára, a szája elé tette a kezét, és torkaszakadtából kiáltotta: – Farkas! Farkas! Farkas kergeti a juhokat! Lent a faluban az emberek letették a szerszámaikat. A pék elejtette a kenyerét. A gazda elejtette a gereblyéjét. Botot ragadtak, és szaladtak fel a dombra, ahogy csak bírtak, lihegve-fújtatva.

Amikor felértek a dombtetőre, körülnéztek. Farkasnak nyoma sem volt! A juhok boldogan legeltek. Niko meg a fűben hemperegve nevetett. – Ha-ha-ha! Nincs is farkas! Becsaptalak titeket! – A falusiak egyáltalán nem örültek. – Ez nem volt szép tőled, Niko – mondta a pék. – Otthagytuk a munkánkat, hogy segítsünk neked. – És fejüket csóválva elindultak lefelé a dombról.

Néhány nap múlva Niko megint unatkozott. – Farkas! Farkas! – kiáltotta. – Segítség! Farkas! – A falusiak megint mindent otthagytak, és felszaladtak a dombra. És megint nem volt ott semmilyen farkas. Csak Niko, aki nevetett. – Megint becsaptalak! – Most a falusiak nagyon megharagudtak. – Ha hazudsz – mondta az öreg pásztor –, akkor senki sem hisz neked, amikor igazat mondasz. – De Niko csak megvonta a vállát.

Aztán egy este, amikor lemenőben volt a nap, valami megmozdult az erdő szélén. Két sárga szem. Egy szürke farok. Igazi farkas volt! A juhok meglátták, és hangosan bégetni kezdtek. – Bee! Bee! – Niko szíve hevesen dobogott: dub-dub-dub. Felugrott a sziklájára, és teljes erejéből kiáltotta: – Farkas! Farkas! Igazi farkas! Kérlek, gyertek gyorsan!

Lent a faluban az emberek meghallották. – Már megint Niko – mondta a pék. – Megint megtréfál minket – mondta a gazda. – Harmadszor nem dőlünk be neki. – És senki sem jött. Fent a dombon a juhok szanaszét szaladtak, be a bokrok közé és le a domboldalon. A farkas ide-oda kergette őket, de a juhok túl fürgék voltak, így a farkas hamarosan feladta, és elsomfordált az erdőbe.

A juhok viszont most szétszóródtak az egész dombon! Niko könnyes arccal futott le a faluba. – Tényleg farkas volt – zokogta –, és most elvesztek a juhok! – Az öreg pásztor ránézett, és tudta, hogy ezúttal igazat mond. – Gyere – mondta szelíden. Mindenki lámpást fogott, és felmentek a dombra, közben hívogatták: – Ide, juhocskák! Ide, juhocskák! – És egyenként megtalálták az összes juhot.

Amikor az utolsó kisbárány is biztonságban volt az akolban, Niko így szólt: – Sajnálom. Soha többé nem hazudok így. – Tudjuk, hogy komolyan gondolod – mondta az öreg pásztor, és megveregette a vállát. Niko pedig megtartotta az ígéretét. Minden nap igazat mondott, és hamarosan újra mindenki bízott benne. Mert az igazság olyan, mint a lámpás: segít mindenkinek hazatalálni. Jó éjszakát!