A három Gruff bakkecske

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer három bakkecske, mindhárman Gruff névre hallgattak: egy kicsi, egy középső és egy hatalmas nagy. Egész télen száraz szénát ettek, és most már nagyon éhesek voltak. A völgyön túl, a zúgó patak túlsó partján volt egy domboldal, tele édes, zöld fűvel és vadvirággal. – Menjünk fel a dombra, és együnk, amíg jól nem lakunk! – mondták. De hogy odajussanak, át kellett kelniük egy fahídon.

Annak a hídnak az alatt pedig egy troll lakott. Bütykös volt és mogorva, az orra hosszú, mint egy sárgarépa, a haja olyan, mint egy mohos szikla. Nem szerette, ha valaki átment a hídján. Soha, senki. – Ez az ÉN hidam! – morgott magában. – Aki átmegy rajta, velem gyűlik meg a baja! – És ült az árnyékban, várt, és fülelt.

Elsőként a kis Gruff bakkecske indult át a hídon. Klipp-klopp, klipp-klopp! – koppantak a pici patái. – Ki az, aki klipp-klopp az én hidamon? – bődült fel a troll, és kidugta a fejét. – Jaj, csak én vagyok az, a kis Gruff bakkecske – felelte a kiskecske vékonyka hangon. – Felmegyek a dombra, hogy megegyem az édes füvet. – Dehogy mész! – mondta a troll. – Hamm, bekaplak!

– Jaj, kérlek, ne kapj be! – mondta a kiskecske. – Én még nagyon kicsi vagyok. Várd meg inkább a bátyámat, a középső Gruff bakkecskét. Ő sokkal nagyobb nálam. – A troll megvakarta mohos fejét. – Nagyobb, azt mondod? Hm. Hát jó, eredj! – És klipp-klopp, a kiskecske átszökdécselt a hídon, fel a domb zöld füvére.

Nemsokára a középső Gruff bakkecske lépett a hídra. Klipp-klopp, klipp-klopp! – Ki az, aki klipp-klopp az én hidamon? – bődült a troll. – Én vagyok az, a középső Gruff bakkecske – mondta a kecske középnagy hangon. – Hát én bekaplak! – Jaj, azt én nem tenném – mondta a kecske. – Várd meg a nagy bátyámat. Ő sokkal, de sokkal nagyobb nálam. – Hát jó – mondta a mohó troll. – Eredj! – És a középső kecske felballagott a dombra.

Azután megérkezett a hatalmas nagy Gruff bakkecske. KLIPP-KLOPP! KLIPP-KLOPP! A híd nyikorgott és recsegett alatta. – KI AZ, AKI DÖBÖG AZ ÉN HIDAMON? – bődült a troll. – ÉN VAGYOK AZ, A NAGY GRUFF BAKKECSKE! – mondta a kecske hatalmas, mély hangon. – Hát én most felmegyek, és bekaplak! – mondta a troll, és felmászott a hídra. – Csak gyere! – mondta a nagy kecske. – Két nagy szarvam van, és nem félek tőled!

A nagy Gruff bakkecske lehajtotta a szarvát, és nekirohant a trollnak. Bumm! Úgy fellökte, hogy a troll lerepült a hídról, és placcs! – belepottyant a zúgó patakba. A hideg víz elsodorta, ő pedig ficánkolt és prüszkölt, egészen le a völgy aljáig. – Brrr! Ez hideg! – morgott a troll. – Keresek magamnak másik hidat, kedvesebb kecskékkel! – És soha többé nem jött vissza.

A nagy Gruff bakkecske pedig klipp-klopp, felballagott a dombra a testvéreihez. Ott aztán ették az édes, zöld füvet meg a vadvirágokat, ettek és ettek, míg olyan kerekek és kövérek nem lettek, hogy alig tudtak hazamenni. És ha le nem fogytak, hát ma is kövérek. Itt a vége, fuss el véle! Jó éjszakát!