A királylány és a borsószem

Volt egyszer egy királyfi, aki igazi királylányt szeretett volna feleségül venni. Bejárta érte az egész világot. Találkozott magas királylányokkal és alacsony királylányokkal, hangos királylányokkal és csendes királylányokkal. De valahogy sosem lehetett biztos benne, hogy igaziak. Mindig volt valami, ami nem stimmelt egészen. Így hát egy kicsit szomorúan hazatért, mert olyan nagyon szeretett volna igazi királylányt találni.

Egy este rettenetes vihar kerekedett. Az ég morgott: bumm, bumm! A villám cikázott, az eső meg úgy zuhogott, mint egy vízesés. Egyszer csak kopp, kopp, kopp! Valaki kopogott a kastély kapuján. Az öreg király maga ment ajtót nyitni. Ott állt egy fiatal lány az esőben. A haja csurgott, a köpenyéről csöpögött a víz, a cipője orrán befolyt, a sarkán meg kifolyt. – Jó estét! – mondta. – Királylány vagyok, és eltévedtem.

– Igazi királylány? Mindjárt kiderül – gondolta az öreg királyné. De nem szólt semmit. Bement a vendégszobába, lehúzott az ágyról minden ágyneműt, és az ágy aljára tett egyetlen pici zöld borsószemet. Aztán rárakott húsz puha matracot a borsószemre. A matracok tetejére pedig húsz habkönnyű pehelypaplant halmozott. Az ágy olyan magas lett, hogy csak létrán lehetett felmászni rá!

– Kész az ágyad, kedvesem – mondta a királyné. A királylány felnézett, följebb, még följebb, és még följebb. Felmászott a hosszú létrán, egy fokot, két fokot, egészen a csúcsig. – Jó éjszakát! – mondta a királyné, és elfújta a gyertyát. A királylány lefeküdt a magas, puha ágyra. Odakint fütyült a szél. Az eső kopogott az ablakon. A királylány pedig hol erre fordult, hol arra.

Balra fordult. Jobbra fordult. Kicsire összegömbölyödött, aztán hosszan kinyújtózott. De akárhogy fészkelődött, valami mindig szúrta! – Jaj, de furcsa – suttogta –, mi lehet ez? Bárányokat számolt. Csillagokat számolt. Dúdolt egy kis altatódalt. De nem tudott elaludni. Egész éjjel forgolódott, míg reggel meg nem szólaltak a madarak.

Reggel a királyné megkérdezte: – Jól aludtál, kedvesem? – Jaj, nagyon sajnálom, de alig hunytam le a szemem – felelte udvariasan a királylány. – Valami kemény volt az ágyban. Olyan érzés volt, mintha egy kis kő lett volna. Tiszta kék-zöld vagyok tőle! A királyné elmosolyodott. A király is elmosolyodott. A királyfi pedig mindannyiuk közül a legszélesebben. Csak igazi királylány érezhet meg egyetlen pici borsószemet húsz matrac és húsz pehelypaplan alatt is!

– Te igazi királylány vagy! – mondta a királyfi. És hamarosan az is kiderült, hogy bátor, jószívű, és nagyon jól tud vicces történeteket mesélni. Minden nap sétáltak együtt a kertben. Beszélgettek a csillagokról, a viharos éjszakáról és a hosszú létráról. És nem sokkal később a királyfi megkérte a kezét, ő pedig igent mondott.

És a kis borsószem? Üvegvitrinbe került a kastély múzeumában, puha bársonypárnára, és ha azóta el nem vitték, ma is megnézheted. A királylány pedig minden éjjel kényelmes ágyban aludt, csak egy matraccal, egy paplannal, és egyetlen borsószem nélkül. Olyan jól aludt egész éjjel, ahogyan te is fogsz ma éjjel. Jó éjszakát!